Mi történik velünk?
Az utóbbi évek magyar politikája olyan feltételeket teremtett, ami lassan felőröl minden valódi, igazán alulról szerveződő civil kezdeményezést. Elapasztották a pályázati forrásokat, költségesebbé tették a működést, a médiában a kicsik számára teljesíthetetlen adminisztratív jelentési kötelezettségeket írtak elő. A döntések törvényesek, de egy olyan politika jogszabályai, ami nem szereti a civil beleszólást, nehezen tűri a más véleményt, a jogszabályokat pedig az érintettek meghallgatása és érdemi vita nélkül változtatja meg sorozatban.
Ezért kerültünk mi is nehéz helyzetbe. A Civil Rádió az egyik utolsó közösségi rádió Magyarországon, ami még működik.
Ezt a nagyszerű önkéntes alkotóközösséget azért hoztunk létre, hogy hangot adjunk a háttérbe szorított társadalmi ügyeknek, hogy mindannyiunk hangja legyen. Az eltelt húsz évben önkéntes munkatársak százai áldozták az idejüket, eszközeiket, energiájukat arra, hogy a nap 24 órájában szóljon a Civil Rádió, s ezért szól még a mostani kritikus helyzetben is. De ha el kellene hallgatnunk, mégsem a személyes veszteségünk lesz igazán drámai. A magyar demokrácia szegényedhet, az „utca embere” maradhatna megint egyedül, némán hallgatva.
Állj mellénk, tegyünk érte, hogy máshogy legyen, mert talán te magad is úgy gondolod:
- alapvető érték számodra a szabadság –, hogy bármikor szabadon szólhass és legyen aki meghallgat,
- érték számodra a függetlenség –, hogy ne feletted döntsenek mások,
- érték számodra a nyitott gondolkodás és a részvétel –, hogy aktív alakítója lehess az életednek és tehess a téged körülvevő világért,
- nem szeretnél olyan világban élni, ahol kiszolgáltatott, elszegényedett emberek vannak az utcán,
- nem akarsz olyan világban élni, ahol kirekesztik azt, aki más, másként gondolkodik vagy más dolgokat szeret.